Az argentin dog története több évszázaddal ezelőtt kezdődött – egészen a kolumbuszi időkig nyúlik vissza. Ennek ellenére az elismerésért keményen meg kellett dolgoznia, hiszen az argentin kennel klub csak az 1960-as években adta áldását a fajtára.
Tökéletes vadászkutyát akartak
Utazzunk vissza egy kicsit az időben. Az 1400-as évek végén járunk, javában folyik Amerika meghódítása, ahova az embereket a hűséges társaik is elkísérték. Elsősorban válogatott harci kutyákról volt szó, akik segítettek abban a gátlástalan kincsvadászatban, amelyben a spanyolok, portugálok mellett a franciák és a németek is részt vettek.
A modern tenyésztésre elég sokat várni, hiszen csak az 1870-es években került sor rá, de ezzel kapcsolatban nem maradtak fent konkrét írásos dokumentumok. Az ősei között valószínűleg volt süket bullterrier, ír farkaskutya, bordeaux-i dog és pireneusi masztiff.
A cél egy olyan vadászkutya életre hívása volt, aki alkalmas a róka, vaddisznó, valamint a puma üldözésére, nem ugat sokat és a hegyi terep sem okoz neki gondot. Ezeknek a kritériumnak kiválóan megfelelt az argentin dog, izmos külleme mellett a jelleme is segítette abban, hogy a vadászok tökéletes társává váljon.
Elszánt és barátságos természet
A távol ülő szemeiből sugárzik a komoly, mégis eleven tekintet, a temperamentumos természete pedig nagyfokú kitartással, kiegyensúlyozottsággal és magabiztossággal társul. Annak ellenére, hogy nem érzékeny különösebben az időjárási körülményekre, jobb ha kerüljük a rideg tartását.
Napjainkban már nem elsősorban a vadászat miatt tartják, viszont ez az ösztön igen élénken él benne. Éppen ezért kölyökkorában sokat kell vele foglalkozni azért, hogy megfelelően szocializálódjon.
A macskákkal,illetve a gyerekekkel kifejezetten jól kijön. A gazdájához és a családhoz nagyon hűséges, ha kell, akkor megvédi őket, az ugatás viszont nem az ő asztala.Főleg a szülőhazájában örvend nagy népszerűségnek, a világ más pontjain ritkábban választják házi kedvencnek.
A kiállításon szigorú követelményeknek kell megfelelnie
A rá vonatkozó sztenderdet csak az 1960-as években állították fel. Egy kiállításon részt vevő kutyával szemben elvárás, hogy teljesen fehér legyen, csak néhol fordulhat elő rajta pigmentfolt. A fülei és a szemei között megengedett egy fekete folt – máshol azonban nem.
A tágas mellkasa, az izmos testfelépítése tiszteletet parancsol, de nem kell tőle tartanunk. A magasan tűzött fülei és elszánt ábrázata közvetlen egyéniséget takar, aki barátságos az idegenekkel – különösen akkor, ha a család barátairól, ismerőseiről van szó.