Hogy kik vagyunk?
Ehhez először azt kell tudni, kik azok, akiknek segítünk.
Az Illatos út…
Tudni kell, ki az, mi az az „Illatos út”, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Állategészségügyi Szolgálatának telepe, vagyis Budapest gyepmesteri telepe. Miben más, mint egy állatmenhely, és miért szorul segítségre? Az Illatos úti egy hatósági telep, hatósági kötelezettségekkel, amelyek közül talán a legnehezebb, hogy akkor is kötelesek befogni, elhelyezni a főváros közterületein kóborló háziasított állatokat és átvenni a lakosság által megunt kutyákat, macskákat, ha a 94 férőhely megtelt, ugyanakkor csak a szűkös önkormányzati költségvetésből gazdálkodhat, ami azt jelenti, hogy csak a legeslegalapvetőbb feladatok ellátására van fedezet. Mindezek ellenére a telep az elmúlt években sokat fejlődött: átláthatóan működik, több, mint öt éve nincs helyhiány miatti altatás, minden kis odakerülő árvának felelős gazdit keresnek. Az örökbeadás szabályozott keretek között történik, az állatokat pedig nemcsak chipezik, oltják, féregtelenítik, hanem a lehetőségekhez mérten ivartalanítják és gyógyítják is.
Na ez a szinte lehetetlen feladat, ebben segítünk mi!
A DOKTA…
A Doktorok az Állatokért Állategészségügyi Alapítvány (DOKTA) 2013-ban azért alakult, hogy támogassuk a FÖRI Állategészségügyi Szolgálatát, és segítsük az Illatos úti telepre kerülő gazdátlan állatok ellátását, gyógykezelését és örökbeadását, emellett a lakosságot a felelős állattartásra neveljük, emeljük a magyar állattartói kultúra színvonalát, hogy hosszú távon is kezeljük a gyepmesteri telepeken és menhelyeken leginkább érezhető problémákat. Ennek érdekében tesztekkel, gyógyszerekkel segítjük a telepet, lehetőségeinkhez mérten átvállaljuk egyes állatok laborvizsgálatának, kezelésének, ivartalanításának költségeit, állatgyógyászati és más eszközöket adományozunk a telepnek, az Állategészségügyi Szolgálattal közösen örökbeadó napokat tartunk, gazdit keresünk, segítjük a szolgálat szakmai törekvéseit és a gyepmesteri telepeket érintő jogszabályi folyamatokat, szakmai fórumokat szervezünk, és megrendezzük Budapest egyik legnagyobb kutyás rendezvényét, az Örökbefogadott Állatok Napját. Így nemcsak Szajkó gyógyulását, Bundás otthonra találását segítjük és évente több száz társuk sorsát egyengetjük, hanem azt a törekvést is, mely szerint Budapest gyepmesteri telepe az állategészségügyi mellett egyre inkább állatjóléti, állatvédelmi szempontok mentén is működik, és akár szakmai módszertani központtá, mintává válhat az egész országban.
A következő cél…
A tavalyi évben kiemelt célunkká vált, hogy az Illatos úti telep eszközellátottságán javítsunk. Ez irányú erőfeszítéseinknek köszönhetően egy ultrahangkészüléket, egy hematológiai laborautomatát, egy vér- és vizeletcentrifugát és egy, a kennelek takarításához, fertőtlenítéséhez szükséges meleg vizes, magas nyomású mosót adományoztunk a telepnek.
A következő cél: egy műtéti őrző monitor,
amely az évente több száz műtét biztonságos elvégzéséhez nélkülözhetetlen. Minden műtét kockázattal jár, de a kockázat csökkenthető a megfelelő eszközökkel. Segíts, hogy az Illatos úti telep beteg négylábúi számára a kockázat kisebb, az esély nagyobb legyen a gyógyulásra, és így az otthonra találásra is! Hogyan tudsz ebben segíteni? Erre egyszerű a válaszunk, védd meg kedvencedet az élősködők ellen és egyben támogasd ezt a nemes célt! Van egy remek ajánlatunk:
Hogyan lehet még minket támogatni?
Pénzadománnyal: Számlaszámunk: 10918001-00000056-76020002 (Unicredit Bank) |
A személyi jövedelemadó 1%-os felajánlásával: Adószámunk: 18514120-1-43 |
Természetbeni adománnyal: különösen speciális gyógytápokkal További részletek: http://dokta.hu/segits/maganszemely-vagyok/adomanyozz-termeszetben/ |
Önkéntesként: kizárólag rendezvényeinken (ez nem sétáltatást, simogatást jelent) Jelentkezni lehet: http://dokta.hu/segits/maganszemely-vagyok/legy-onkentesunk/ |
Hírvivőként: Kövess! Oszd meg! Töltsd le! Oszd szét! További részletek: http://dokta.hu/segits/maganszemely-vagyok/legy-hirvivonk/ |
Postacím: 1097 Budapest, Illatos út 23/A E-mail: doktorokazallatokert@gmail.com dokta.hu fb.com/doktorokazallatokert Iratkozz fel online hírlevelünkre! Itt: http://dokta.hu/hirlevel-feliratkozas/ |