A perzsa macska eredetét igazi misztikum övezi. Az egyik szerint egy varázsló teremtette a tűzből kiugró szikrából, két távoli csillagból és a felszálló szürke füstből. A valódi történet természetesen közelebb áll a valósághoz, de ez nem jelenti azt, hogy kevésbé érdekes.
Hogy lehet ilyen hosszú szőre?
A fajta egyik legnagyobb titka a bundája: amikor ránézünk, felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan lehet ilyen hosszú szőre egy házimacskának. A nevéből adódóan egyértelműnek látszik, hogy eredetileg perzsa területről származik (valószínűleg a mai Iránból).
Innen azonban már több kérdőjel merül fel a származásával kapcsolatban. Annyi biztos, hogy a második otthona Anglia volt, ahol a hosszú szőrű változatokat francia macskáknak nevezték. Ők azonban nem biztos, hogy az Angórából Franciaországba került fajtához tartoztak. Egyszer ugyanis úgy írtak róla, mint egy kecses, mozgékony, puha bundájú állatról – míg más források ettől eltérő leírásokat adnak.
Amerikában gyorsan megkedvelték
Annyi biztos, hogy a perzsa macska a 17. században jelent meg Európában, de a macskafajok tudatos tenyésztésével csak a 19. században kezdtek el foglalkozni a britek. Az elsők között volt ez a fajta, amely még ebben a században átkerült Amerikába – ahol nagy rajongótáborra tett szert és gyorsan népszerű lett.
A szakértők valószínűleg a hosszú szőrű brit macskákat és a török angórákat keresztezték. Bármi is az igazság, az elegáns, különleges küllemének köszönhetően luxusmacskaként tartották számon. A perzsa jelzővel kizárólag a hosszú szőrű, kékes színű egyedeket illették, azóta viszont több színű változata terjedt el – ettől függetlenül a kiállítási standard egyet ismer el. A tenyésztés szempontjából elkülöníthető a régi és a modern perzsa macska, utóbbi több ország szakértőinek gondos munkáját dicséri.
Egy szóval jellemzik
A temperamentumát gyakran egyetlen szóval jellemzik, méghozzá a közönyössel. Az igaz, hogy nem nagyon izgatják a körülötte zajló események, de az átlagosnál nagyobb a tűrőképessége, ezen kívül békés, nyugodt a természete. Kifejezetten szereti a társaságot, ennek ellenére nincs folyton a gazdája nyomában.
A nyugodt habitusából eredően ritkán hallatja a hangját és a kedvenc tevékenységei közé tartozik a lustálkodás. Ma elsősorban szobacicaként tartják, de ha kisebb korában kiengedik a szabadba, akkor erre később is igénye lesz.
