Kutya,  Macska

Te tudod, melyik nemzetnek köszönhetjük a Gyereknapot?

A gyereknap felteszi a pontot a májusi, családdal kapcsolatos ünnepekre. Sok helyen a hónap utolsó vasárnapját majdnem úgy várják a csemeték, mint a karácsonyt. Ez érthető, hiszen ilyenkor ők vannak a főszerepben, a programok szervezésénél az ő vágyaik vannak a fókuszban, és ajándékot is kapnak.
De honnan ered a hagyomány és hogyan tehetjük emlékezetessé ezt a napot –akár egy állatbarát programmal?

 

Régen egy egész hét szólt a csemetékről

Talán kevesen tudják, hogy az 1930-as években még nemcsak egy napot szenteltek a gyermekek ünneplésének, hanem egy egész hetet. Ez azonban nem sokáig tartotta magát, hamar leredukálódott egy napra, és ma már nem is minden országban ugyanazon a napon rendezik meg.
Az ünnep eredetileg 1920-ban a törököktől indult útnak, akkoriban minden június 1-je Nemzetközi Gyermeknap volt. Nálunk először 1931-ben szervezték meg a Gyermekhetet. Ez az ’50-es években lerövidült, és a júniusi időpont helyett május utolsó vasárnapját jelölték ki.
Érdekesség, hogy az egykori szocialista országok május utolsó vasárnapján tartják a gyermeknapot. Ezzel szemben nyugati országokban viszont megmaradtak a június 1-jei dátumnál.
A megmozdulást az ENSZ is fontosnak tartotta, ezért 1954-ben a közgyűlés azt javasolta, hogy minden nemzetnél vezessék be az egyetemes gyermeknapot. Az elsődleges céljuk, hogy megemlékezzenek a világ gyermekeinek testvériségéről, az egymás közötti megértésről, illetve felhívják a figyelmet a jólétükért folytatott küzdelemre.

 

Választhattok olyan programot, amivel tanul is

Napjainkban számtalan lehetőség közül választhattok, ha méltó módon akarjátok megünnepelni a Gyereknapot. Maradhattok otthon, és szentelhetitek egy egész vasárnapot a csemetéknek: társasozhattok, rendezhettek házi kosárbajnokságot, süthettek valami finomat közösen vagy elmehettek a közeli parkba kutyázni.
Ha a kimozdulás mellett teszitek le a voksotokat, akkor a lehetőségek tárháza szinte végtelen, hiszen a nagyobb városok mellett a kisebb településeken is programokkal készülnek a jeles napon. Természetesen dönthettek az állatbarát programok mellett – különösen akkor, ha szép az idő. Egy vadasparkban vagy állatkertben tett látogatás során például játszva tanulhatnak a csemeték a ritkán látott állatokról, ráadásul gyakran itt is különleges programokkal várják őket.

Egy személyes és állatbarát programra vágytok? Akkor menjetek el közösen egy menhelyre,és legyetek önkéntesek egy nap erejéig. Ezt különösen akkor ajánljuk, ha éppen gondolkodtok egy új családtag befogadásán, és szeretnétek szemléltetni, mit jelent felelősséget vállalni egy élőlényért.

 

IRÁNY A PETISSIMO