Kutya

Utánajártunk az imádnivaló francia bulldogok történetének

Az őrző, ragaszkodó jellemű francia bulldog eredetét illetően megoszlanak a vélemények. Annyi viszont biztos pontnak látszik, hogy az egyik őse az 1860-as évek Angliájában széles körben elterjedő angol bulldog volt. Sokáig ennek a fajtának a kisebb változataként tartották számon, és nem ismerték el önálló fajtaként.

 

A 19. században költöztek át

A napjainkban népszerű fajta története a 19. századig nyúlik vissza, amikor a csipkeverők törpe bulldogjainkkal együtt áttelepültek Angliából Normandiába. A szigeten hanyatlásnak indult a fajta, Párizs környékén azonban igazi rajongó tábora alakult ki, ahol griffonokkal és terrierekkel keresztezték. Ezzel egy olyan fajtát hívtak életre, ami temperamentumában és küllemében egyaránt tisztán elkülönült a bulldogoktól. A bouledogue francaisok közül egyeseknek rózsaszín füle volt, míg másoké inkább egy denevéréhez hasonlított, ami ma már a védjegyükké vált. Az igazi elismerésre várni kellett, egészen addig, amíg VII. Edward, brit király is ilyen kutyát vett.

 

A család tagjaként érzi jól magát

A barátságos ebet előszeretettel tartják a családok, hiszen kifejezetten kedveli a gyerekeket. Gyakran lehet olyan véleményeket hallani, mely szerint a gyerekek megbolondítják a kutyákat, ebben az esetben azonban ennek ellenkezője igaz. Nemcsak a gazdáit, hanem a vendégeket is kedvesen fogadja. Alapvetően vidám, nyílt és játékos, de ha a fejébe vesz valamit, nagyon makacsul tud viselkedni. A francia bulldog szívós testi felépítése becsapós, hiszen meglehetősen érzékeny. Azonnal észleli a rossz hangulatot, a szidás pedig felzaklatja. Igazán csak a család tagjaként érzi jól magát, ha ridegen tartják, egyszerűen eltompul, sőt hajlamos a féltékenységre, amikor azt látja, a gazdája valami mással foglalkozik helyette.

 

Szívesen sétál, de nem szaladgál

Szeret sétálni, de véletlenül sem vádolható azzal, hogy túl aktív, a szaladgálásért ugyanis nem lelkesedik. A testarányaiból adódóan sajnos azok közé a fajták közé tartozik, akiknél a keskeny medence miatt a születés során problémákat okoz a nagy fej. Ebből adódóan gyakran előfordul náluk a nehézlégzés, a horkolás, illetve kifejezetten érzékenyen reagálnak a melegre. Elsősorban társként tartják, viszont értelmes, készséges, ezért részt vehet engedelmességi és hasonló felkészítési foglalkoztatásokon.

 

IRÁNY A PETISSIMO